Segítségnyújtás, tetőjavítás - 2022. május 13.


A 2022.01.30-i viharban (többek között) megrongálódott egy ócsai családi ház tetőszerkezete. A ház egy idős, nyugdíjas házaspár otthona, ők kérték az Egyesületünk segítségét. A javításhoz ács szakemberre, emelőkosaras gépjárműre és fa építőanyagra volt szükség. Ennek az összköltsége kb. 350.000,- forint, amit a nyugdíjas házaspár önerőből nem tudott volna előteremteni.

Egyesületünk felvette a kapcsolatot az Ócsai Római Katolikus Egyházközösség vezetőivel, így érkezett is a segítség. Az egyeztetéseket követően az Ócsa ÖTE szerződésben vállalta, hogy szervezi és alvállalkozók bevonásával lebonyolítja a tetőjavítást, amihez a Katolikus Karitász 300.000,- forint pénzbeli támogatást nyújtott. A hiányzó 50 ezer forintot az ÖTE saját forrásból pótolta.

2022.05.13 napon elkészült a tetőjavítás, így a következő vihar már nem tud további károkat okozni az épületben.

Jutka néni és Jani bácsi nevében is köszönjük az Ócsai Katolikus Plébánia vezetőinek, a Váci Egyházmegye vezetőinek, a Katolikus Karitász munkatársainak valamint a kivitelező szakembereknek a támogatását, hozzáállását, segítségét.


Köszönjük az SZJA 1%-os felajánlásokat! Adószámunk: 18943595-1-13

#segítségnyújtás #caritas